Program

A “Diósgyőrért” Közhasznú Alapítvány az Északerdő Zrt-vel együttműködésben 2017-ben jubileumi 15. alkalommal indítja útjára a Diósgyőri Mikulásvonat®-ot, amely nem egy hétköznapi utazást jelent a lillafüredi kisvasúton, hanem egy közel 2 és fél órás, varázslatos kalandot a gyermekek és családok számára a Mikulás meseszép, varázslatos Mesebirodalmában.

 

Az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút (LÁEV) kívül-belül feldíszített és fűtött, este kivilágított vonatain minden kocsiban krampuszok várják a gyermekeket, akik az utazás alatt – játékos formában – felkészítik a résztvevőket a lillafüredi kalandokra. Lillafüreden a “Mesebirodalom” kapujánál maga a Mikulás várja a kicsiket, majd további jelmezbe öltözött szereplők bekapcsolódásával egy 75 perces interaktív szabadtéri mesejátékba vonják be őket, meseszép díszletek között, a miskolci óvodások és általános iskolások által feldíszített parkban. A program 2-10 éves gyermekek számára nyújt játszva tanulással felejthetetlen élményt.

 

A szabadtéri mesejáték programja úgy épül fel, hogy a Mesebirodalom lakóinak rövid színpadi műsorát követően először előcsalogatjuk a Mikulást, majd ezt követően a gyermekek összesen 4 helyszínen, egyenként 12 perces, a személyes közreműködésüket, ügyességüket is igénylő interaktív mesejáték keretében találkoznak (50-60 fős csoportokban) a Mesebirodalom lakóival. Az idei évben a gyerekek segíthetnek majd Pongónak visszaszerezni az elrabolt kölykeit Szörnyella de Frász rejtekhelyéről, megismerhetik hogyan járt túl Ludas Matyi harmadszor is Döbrögi eszén, illetve a 15 éves jubileum alkalmából sok-sok régi jó baráttal találkozhatnak, és közösen ünnepelhetnek majd a gyerekek. Természetesen a Mikulás bácsi is várja őket díszes házikójában, hogy megajándékozhasson minden gyermeket, aki meglátogatta őt a Mesebirodalomban.

 

Mikulásvonat üzemelési időszaka: 2017. november 23 – december 17.
Vonatok indulási időpontjai minden nap: 9:00; 11:35; 14:10; 16:45
Program időtartama, vonatúttal együtt: kb. 2 óra 20 perc
Utazás ideje: kb 30-35 perc Miskolc, Dorottya út – Lillafüred útvonalon oda és vissza is
Szabadtéri program időtartama (vonat érkezésétől a visszaindulásig): kb. 75 perc
Mikulásvonat indulási és visszaérkezési helyszíne: LÁEV Miskolc, Dorottya úti végállomása
Utazás módja: 4 db 54 férőhelyes, 1 db 30 fős, 1 db 14 fős kívül-belül feldíszített, kivilágított, zárt, fűtött vagonból álló erdei kisvasúton

 

Elnöki köszöntő

 

Az Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökeként köszöntöm a Mikulásvonat megújult honlapján.
A „Diósgyőrért” Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért Közhasznú Alapítványt 2002. november 25-én Miskolc, Diósgyőr városrészben élő magánszemélyek hozták létre elsődlegesen az alapítvány nevében megjelölt fő célkitűzés érdekében. Az alapítvány az elmúlt években hűen és eredményesen szolgálta létrejöttének céljait, majd a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút üzemeltetőjével, az Északerdő Zrt-vel összefogva, Diósgyőr, Miskolc és Borsod – Abaúj – Zemplén Megye határain messze túlmutatva, életre hívta a Mikulásvonatot, amely 2017-ben is, immáron jubileumi tizenötödik alkalommal várja szeretettel a gyermekeket.
Alapítványunk a Mikulásvonat rendezvény létrehozásával és hosszú évek óta tartó működtetésével számos célját igyekszik megvalósítani.
A rendezvény alapvető célja azóta, hogy F. Tóth Géza az Alapítvány első elnöke, a Mikulásvonat ötletgazdája megálmodta, és létrehozta, egy olyan minőségi, kuriózum program szervezése a gyermekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek, amely értéket közvetít, maradandó élményeket biztosít. Az alapítványunk kiemelten fontosnak tartja, hogy a Mikulásvonat megszervezésével, az elérhető (ár érték arányban kedvező) áron értékesített jegyek árbevételéből, megvalósítson egy kiemelt karitatív célt: megajándékozhassa a programon való részvétellel hátrányos helyzetű, szellemi vagy testi fogyatékkal élő jelentkezőit.
Az első szerelvény elindulását megelőző szervezőmunka óta, végigkíséri a rendezvényt, egy példaértékű összefogás melynek keretében a közös cél érdekében Miskolc Megyei Jogú Város, az Önkormányzati Képviselők, az Északerdő Zrt., a Lillafüredi Állami Erdei Vasút, Miskolc Óvodái, Általános és Középiskolái, amatőr színjátszó közösségei, egyesületei, számos helyi érdekeltségű gazdasági társaság segíti az alapítvány munkáját. A Mikulásvonat kimagasló sikere nagymértékben, az összefogás erejének, résztvevő szervezetek képviselői, munkatársai által végzett lelkiismeretes munkának köszönhető.
Jómagam, és az Alapítvány kuratóriumának tagjai, akik a rendezvényben folyamatos, aktív szerepet játszó szakemberek (Kásáné Molnár Éva – titkár, gazdasági vezető, Alföldi Lászlóné – művészeti vezető), az idei évben is mindent meg fogunk tenni, az Önök és gyermekeik élménygazdag szórakoztatása érdekében.

 

Találkozzunk Lillafüreden, a Mikulás mesebirodalmában!
Boda Péter
a Kuratórium elnöke

 

Sok szeretettel várjuk Önöket a Mikulásvonaton!